Blog

Alvás világkonferencia 2017.

Hogy jobban aludjon a világ

Alváskutatók világkongresszusa Prágában

 A világ legnagyobb alvásgyógyítói szövetségei első ízben rendeztek nemzetközi konferenciát. A World Association of Sleep Medicine (WASM) és a World Sleep Society (WSF) októberi prágai tudományos találkozóján öt világrész mintegy nyolcvan országából érkeztek szakemberek. Bár a gyógyítás kiemelt témája a konferenciának, az alváskultúra más időszerű kérdései is napirendre kerültek. A magyarországi hozzájárulásról is szó esett, többek között a kevés számú, de kiemelkedő munkát végző alvásorvosokról, valamint a World Sleep Day hazai képviselőinek, a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ munkatársainak nemzetközileg elismert alvásminősítési programjáról, és az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése érdekében végzett példamutató  tevékenységéről is. Dr. Szakács Zoltán és dr. Benedek Pálma és munkatársai előadásokkal járultak hozzá a konferencia eredményességéhez. A széles körű szakmai tanácskozáson a szakellátás, a kutatás, az oktatás, az ismeretterjesztés kérdései között új klinikai eljárások és gyakorlati programok is naprendre kerültek, úgy mint az alvást és az ébredést befolyásoló neurobiológiai folyamatok, az alvás és az ébrenlét fiziológiai tényezői, valamint az alvás és az álmodás korában nem ismert összefüggései. Nagy érdeklődés előzi meg a fényterápiához, a digitális eljárásokhoz kapcsolódó, az  optogenetika, a farmakogenetika területein végzett gyakorlati eredmények ismertetését. Mindezek annak érdekében, hogy optimalizálják az alvást az egészséges életvitel szempontjából, illetve az egyre gyakoribb, alvászavarban és alvásbetegségben szenvedők számát csökkentsék a világon. (Prága, G. Németh György)

Alvás világkonferencia 2017. 2. rész

Rosszabbul alszik a világ

Nemzetközi tudományos konferencia  Prágában

Nem alszik jól a világ, a Föld népességének több mint a fele élete során szenved valamilyen alvászavartól, egyharmaduk alvásbeteg, és ez a folyamat egyre erősödik. Az elmúlt száz év alatt az átlagos alvásidő 1-1,5 órával megrövidült, és a társadalmi folyamatok, különösképpen a technológiai változások korábban el nem képzelhető károkat okoznak a szükséges mindennapi alvás hiánya miatt. Ha nem lépünk azonnal közbe, ha nem teremtjük meg a pihentető alvás feltételeit, ha nem orvosoljuk időben az alvásbetegségeket – elveszik a nappali munkavégzéshez, a mindennapi értékteremtő tevékenységhez nélkülözhetetlen alvásfunkció jelentősége, ami az emberi szervezet általános egészségi állapotának a romlásához vezet. Erről is szól a minden korábbinál jelentősebb és nagyobb számú résztvevővel október 7-én megnyíló alvás világkonferenciára Prágában. A legszélesebb nyilvánosság számára teret kínálva kerül sor a világ alvás szakembereinek tudományos találkozójára. A  legnagyobb alvás szakmai világszervezetek, a World Association of Sleep Medicine  (WASM), a World Sleep Society (WSS) és a World Sleep Federation (WSF) első közös kongresszusára 2500 szakembert várnak négy földrész 68 országából. A tudományos program az alvás szakterület interdiszciplináris jellegét hangsúlyozva a nemzetközi együttműködést  célozza meg, az elméleti kutatatási eredmények és a gyakorlati tapasztalatok mielőbbi és minél szélesebb körben történő hasznosítása céljából. Páratlan, orvostörténelmi jelentőségű tanácskozást vetít előre Dr. Clete Kushida, a World Sleep Society és a WSF elnöke, aki a megnyitó előtt  hangsúlyozta: „amit ma az alvásról tudni lehet és érdemes a világon, az a prágai eseményen szóba kerül. 278 tudományos tartalom, 138 előadás, 1168 téma a helyszínen, valamint műholdas közvetítéssel számos ország közvetlen kapcsolódásával kutatók, orvosok, technikusok, alvásterapeuták tapasztalataikkal az egészséges lét alapját jelentő pihentető alváshoz kívánnak hozzájárulni.” Magyarországot a Budapesti Alvásközpont képviseli. A nemzetközi alvásszervezet  World Sleep Day programjának nemzetközi regionális vezetőjeként kilenc éve koordinálják a témához kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő projekteket. Az alvás világkongresszus üzenete hangsúlyozza: a megfelelő minőségű alvás feltételeinek, folyamatának és következményeinek a megismerése nemcsak orvosi kérdés. Felszólítják a társadalmi folyamatok alakításában felelős politikusokat, a tudományok képviselőt, a gazdaság, az oktatás, a kultúra résztvevőit, a közvélemény alakításának szakembereit, a média közvetítőit,  valamennyi embertársunkat: felelős szülőként, családtagként,  munkahelyi vezetőként, másokért tenni akaró és képes polgárként ismerjék meg, támogassák és közvetítsék az alvás minőségének a fontosságát, a sokoldalú információcserét az emberek mindennapi életét, az életminőséget befolyásoló alvás jobbítása érdekében. G. Németh György/Prága (orvosihirek.hu ; napialvas.hu)

Sleepfriendly Hotel Díj

A Sleepfriendly Hotel Program Jelölő Bizottsága azok közül a szálláshelyek közül, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alvás érdekében, a SLEEPFRIENDLY/ALVÁSBARÁT Hotel díjra tesznek javaslatot.

Amennyiben a minősítési feltételeknek megfelelnek, a díj odaítélésére a WORLD SLEEP DAY/ALVÁS VILÁGNAPJA rendezvényén kerül sor 2018. március 13-án kerül sor Budapesten. A Sleepfriendly/Alvásbarát Hotel Program Magyarországon a World Association of Sleep Medicine (WASM) szakmai partnere, a Budapesti Alvásközpont védnökségével kerül meghirdetésre és minősítésre. Az alváskultúra meghatározó magyarországi intézményei, a Budapesti Alvás Központ szakmai támogatásával megvalósuló program célja az alvási lehetőségeket kínáló szállásadók figyelmének a felhívása a kulturált és szakszerű hálószobák, hálóhelyek kialakítására. Az éjszakai pihenést kínáló intézményekben kiemelkedő szerepe van a hálóhelyek, a pihentető alvás feltételei kialakításának, mivel a legtöbb időt a vendég az alvással tölti el a szállodában. Erre kívánja felhívni a figyelmet a program, miközben értékeli és minősíti az ezen a téren a legjobbakat. Célja azoknak a magas színvonalú szálláshelyeknek az értékelése és közzététele, amelyek megfelelnek az alvás minősített kritériumainak. A minősítés alapja az abban résztvevő intézmények vezetőinek és munkatársainak elkötelezettsége a minőségi alvásfeltételek kialakításában.

A Minősítési Bizottság tagjai neves szakértők, alvásorvosok, életmód specialisták, a kommunikációban és a szállodaiparban nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek. A program szakmai partnere a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is.

A SLEEPFRIENDLY/ALVÁSBARÁT HOTEL Program minősítési kritériumainak megléte és betartása hozzájárul a szálláshely magas színvonalú vendéglátásának a biztosításához. A minősített hotelek széles körű kommunikációban részesülnek, a hazai és nemzetközi szállásszervezők, a sajtó, a szaklapok tájékoztatást kapnak a minősített intézményekről. A minősítést elnyert intézmény a saját marketing tevékenységében is érvényesítheti a Sleepfriendly/Alvásbarát elismerését. A minősítést elnyert szálláshely bejelentésére a World Sleep Day magyarországi eseményén, sajtótájékoztató keretében kerül sor, 2018. március 13-án.

Sleepfriendly Hotel elismerő minősítésben részesültek ezidáig, többek között :  Accor Csoport az economy márkájának saját, Sweet Bed by ibis koncepciójáért; Four Saeson Hotellánc - szállodái számára magas minőségi követelmények alapján alakította ki a szobáinak alvást segítő funkcióit, ágy- és matracrendszerét szakspecialisták tervezték és gyártották, melyeket folyamatosan vezetnek be az egész világon; Prestige Hotel Budapest; Kolping Hotel Spa & Family Resort; Mamaison Residence Izabella Hotel a vendégszobák példamutató alvásbarát berendezéséért, a szállodai vezetés és a személyzet minőségi alvás iránti elkötelezettségéért.

 

Információ:

  • World Sleep Day 2017. Hungary Office, World Association of Sleep Medicine Hungary Partner
  • Kontakt: G. Németh György, World Sleep Society nemzetközi koordinátor, igazgató, Budapesti Alvásközpont
  • E-mail: gngy@gngy.eu ; t.: 00 36 30/9 30 41 24

World Sleep Day in Hungary – Press release

Press release, to be published from March 17,  2017

The World Sleep Day was also organised in Hungary upon the international initiative of the World Association of Sleep Medicine and the World Sleep Society. The sleep related most important Hungarian medical organisations, professional institutions, social organisations, companies and experts participated in the Hungarian event of the world sleep day of March 17, 2017. Their co-operation strengthens the international sleep project in Hungary. The sleep day events of this year focused on the importance of preventing traffic accidents caused by sleeping and the problems of going to sleep late, waking up too early and the difficulties of getting up were also included.

The World Sleep Day is an international event. Governments, organisations, institutions also joined it with the intention of drawing attention to the importance of sleeping, to its physiological significance. Hungary joined among the first countries this event that celebrates already its 10th year of existence. The Hungarian conference of World Sleep Day 2017 was held on March 17, on Friday, in Budapest. It was organised by WSD Hungary and the Sleep Center Budapest/Benyovszky Medical Centre, in the Hotel Andrássy Budapest.

On this day, the doctors, researchers, healers and civil organisations joined forces to show that sleepiness, the lack of sleep is becoming a widely spread epidemic, and we have to pay much more attention to preventing and treating it. The few, but internationally acknowledged Hungarian experts of sleep treatment reinforced with their experiences the message of the participants of the global campaign, the fact that: mankind sleeps increasingly worse, and changing this trend is an international task.

Sleep conference - World Sleep Day 2017, Hungary

The conference was opened by the President of the Hungarian Society for Sleep Medicine, by Dr. Zoltán Szakács. Dr. Zsolt Halmosi Police Major General, Police Principal Councillor, Deputy Law Enforcement National Police Captain in his lecture drew the attention to the traffic safety aspect of sleeping-lack of sleep. The experiences of the most recent national sleep assessment were introduced by Gergely Vada, the Director of FusionVital in Hungary. The daily experiences of going to sleep late and forced waking up in the morning were outlined by Nóra Bartos Komjátiné the representative of the National Association of Large Families. Dr. Róbert Bódizs, the Deputy Research Director of the Behaviour Science Institute of the Semmelweis University. The relationships of being awake in the night and early getting up, and the genetical and cultural impacts related to this topic were highlighted by Dr. György Purebl, the President of the Hungarian Psychiatric Society. The determining significance of melatonin in the physiological process of sleeping was discussed by Dr. Edit Sándor, the Physician Director of Pharma Nord Hungary. The relationships of sleeping and rheumatology were mentioned by Dr. Judit Füri Rheumatologist, and the role of sleep culture was covered by Mónika Balázs, the Brand Manager of Studio Moderna/Dormeo. High interest accompanied the introduction of one new Hungarian case study on the effective co-operation of neurology and psychiatry, which was presented by Dr. Zsuzsa Vida neurologist, Somnologist and Dr. Gyöngyi Szabó Psychiatrist, the colleagues of the Sleep Center Budapest. The experiences of the first national sleep training were disclosed by Éva Bartucz, the Director of the Manager Training Academy and Dr. Katalin Szalay, the Leading Sleep Trainer of the Sleep Center Budapest.

The Sleepfriendly Hotel Prizes of year 2017 were handed over at the Budapest Sleep Conference. The SLEEPFRIENDLY HOTEL classification differentiates those accommodation service providers, who pay special attention to create high quality conditions for ensuring restful sleeping. The recognitions of this year were awarded to Mamaison Hotels & Residences Izabella Budapest and Kolping Hotel Spa & Family Resorts in Hungary. The prize for hotels abroad were awarded to the Croatian Hotel Bellevue, Mali Losinj. The prizes were handed over by: Dr. Richard Róbert Kiss, G. György Németh, the Hungarian leaders of the Sleepfriendly Hotels qualification, and István Kovács, the General Secretary of the Association of Hungarian Hotels and Restaurants.

WSD Hungary 2017, Partner List Professional partners (the most important Hungarian medical organisations involved in sleep treatment):

Hungarian Society for Sleep Medicine, Hungarian Society of Hypertension, Hungarian Society of Cardiology, Hungarian Respiratory Society, Hungarian Psychological Association, Hungarian Psychiatric Society. Hungarian Ambulatory Association, Behaviour Science Institute of the Semmelweis University.

Professional supporters: Studio Moderna/Dormeo (primary partner); Pharma Nord (primary partner) Tiens Hungary, Billerbeck Hungary, FusionVital.

Partner organisations, associations: Comprehensive Health Protection Screening Programme of Hungary, National Association of Large Families, Elektro-Oxygen, Hungarian Hotel and Restaurant Association

Media partners: LAM (Lages Artis Medicine) LifeTimeMedia and LitMed ANNO: Neurological Medicine Review, Hypertonia&Nephrologia, Nurse, Our Profession

IME Interdisciplinary Hungarian Health Care

Galenus Publisher: Patika Magazine, Psychology & Practicum, Studium & Practicum, Pharmacy Practicum Novum

Tudomány Publisher: Diabetes, Hypertonia Promenade Publisher Everyday Psychology WEBBeteg.hu, DRportal.hu, fajdalomportal.hu, PharmaPlaza, KamaszPanasz, TervezettBaba.hu, EgészségFigyelő, orvosikozpont.hu, orvosihirek.hu György Németh Honorary University Docent, World Sleep Day 2017, Hungarian Directorate World Association of Sleep Medicine, Hungarian Partner, World Sleep Society International Co-ordinator Director, Sleep Center Budapest E-mail: gngy@gngy.eu; Phone: 00 36 30/9 30 41 24; www.napialvas.hu