Alvásról

Az alvás élettani funkciójának a jelentősége napjainkban az életmód szerves funkciójának tekinthető.

World Sleep Day 2016 – Conference

A World Association of Sleep Medicine  által kezdeményezett,  52 országban sorra kerülő  magyarországi tudományos-ismeretterjesztő konferencián a szakterület elismert kiválóságai vesznek részt és tartanak előadásokat. Ezen a napon a világ számos országában orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk.

A World Sleep Day nemzetközi szervezetével a World Association of Sleep Medicine partnerségével Budapesten nyolcadik alkalommal kerül sor az Alvás Világnapja eseményére. A 2016. évi WSD jelmondata:  ‘Good Sleep is a Reachable Dream’ – A jó alvás elérhető álom. Ezúttal a következő témakörök kerülnek fókuszba:

ALVÁS ÉS EGÉSZSÉG, MINŐSÉGI ALVÁS, MÓDSZEREK, ESZKÖZÖK.

A tudományos ismeretterjesztő konferencia időpontja:

2016. március 18. péntek  9.30- 12.30 óra, utána fogadás (Costes Downtown)

Helyszíne: Prestige Hotel Budapest díszterme  (Budapest, V. Vigyázó Ferenc u.5.)  

Előadók

Dr. Szakács Zoltán elnök (Magyar Alvástársaság), G. Németh György elnök (World Sleep Day Hungary), dr. Vízi Éva (Magyar Tüdőgyógyász Társaság),dr Vida Zsuzsa (Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ), dr. Varga Imre (Magyar Járóbeteg Szövetség), Dr. Sándor Edit (Pharma Nord), dr. Niklai Ákos elnök (MÁSZ), dr. Kiss Róbert Richard (Sleepfriendly Hotel Program), Légrádi Ildikó (Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ), dr. Purebl György (SE Magatartástudományi Intézet), Vada Gergely (FusionVital), dr. Szabó Beáta (Homeodent Medical), dr. Bodizs Róbert, Simor Péter

Szakmai partnerek

Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja, Magyar Alvástársaság, Magyar Hypertónia Társaság, Magyar Tüdőgyógyászati Társaság, Magyar Pszichiátriai Társaság,

Magyar Elhízástudományi Társaság, Medicina Magyar Járóbeteg Szövetség, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ, Homeodent Medical,  Társ a Bajban Egyesület, Global Innovation,  Phytotec Hungária, Billerbeck, Pharma Nord, FusionVital, Magyar Prevenció Alapítvány, Magyar Éttermek és Szállodák Szövetsége,  Sleepfriendly Hotel International Program,

Médiapartnerek

Lage Artis Medicine (LAM), Orvosi Hírek, Ideggyógyászati Szemle, Klinikai Onkológia, Hypertonia,  Hypertonia és Nephrologia, Nővér, Hivatásunk (ápolási lap), Diabetes, Diabetologia Hungarica, Magyar Fogorvos, Napialvás, Patika Magazin,

Gyógyszerész Hírlap, Stúdium & Practicum, Gyógyszertári Practicum Novum, Korszerű Kaleidoszkóp (tudományos folyóirat háziorvosoknak), Granum (családorvosok lapja) Pszichológia & Practicum, DrPortal, Webbeteg, Hetedhéthatár, Napialvás, Mindennapi Pszichológia, Hatos Csatorna (TV), ElitMed, Literatura Medica Kiadó, Galenus Kiadó, Tudomány Kiadó, Alváshíradó,  OrvosiKözpont, Sleepfriendly Program.

A konferencián kerül átadásra a Sleepfriendly Hotel Award elismerés. Ez a minősítés azokat a szolgáltatókat különbözteti meg, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alvás érdekében. Az elismerést a Sleepfriendly Hotel program nemzetközi igazgatója és a Magyar Éttermek és Szállodák Szövetségének elnöke adja át.

The World Sleep Day international organization of the World Association of Sleep Medicine partnerships in Budapest will be held for the eighth time in the World Sleep Day event. In 2016, the WSD’s motto: ‘Good Sleep is a reachable Dream’ – access to good sleep dream. This time we will focus on the following topics:

SLEEP AND HEALTH, QUALITY SLEEP, METHODS AND TOOLS.

The date for science conference
Friday 18 March 2016 9.30- 12.30, followed by reception (Costes Downtown)
Place: Prestige Hotel Budapest assembly hall (Budapest, Francis V. Caution u. 5.)

Presenters

Dr. Zoltán President Cook (Hungarian Sleep Society), George G. Nemeth, President (World Sleep Day Hungary), dr. Water Eve (Hungarian Respiratory Society), Dr. Zsuzsa Vida (Budapest Sleep Center / Benyovszky Medical Center), dr. Imre Varga (Hungary Outpatient Association), Dr. Alexander Edit (Pharma Nord), dr. Niklai Akos President (mask), dr. Richard Robert Kiss (Sleepfriendly Hotel Program), Légrádi Ildikó (Budapest Sleep Center / Benyovszky Medical Center), dr. George Purebl (SE Behavioral Sciences), Vada Gregory (FusionVital), dr. Beata Szabo (Homeodent Medical), dr. Bódizs Robert, Peter Simor

Professional partners
Hungary comprehensive health screening programs, the Hungarian Sleep Society, the Hungarian Society of Hypertension, the Hungarian Society of Pulmonology, Hungarian Psychiatric Association,
US Obesity Society, Medicine, Hungarian Outpatient Association, Semmelweis University, Department of Behavioural Sciences, Budapest Sleep Center / Benyovszky Medical Center, Homeodent Medical, Co Troubled Society, Global Innovation, Phytotec Hungary, Billerbeck, Pharma Nord, FusionVital, Hungary Prevention Foundation, Hungary Restaurants and Hotels Association Sleepfriendly Hotel International Program

Media Partners
Lage Artis Medicinae (LAM), Medical News, Medical Review of Neuroscience, Clinical Oncology, Hypertension, Hypertension and Nephrology, Sister, Our profession (nursing board), Diabetes, Diabetologia Hungarica, the Hungarian Dentist, Daily Sleep, Pharmacy Magazine
Pharmacist Newspaper, Stúdium & Practicum, Pharmacy Practicum Novum, Modern Kaleidoscope (scientific journals GPs) Granum (family doctors basis) Psychology & Practicum, DrPortal, Webbeteg, Hetedhét Limit, Daily Sleep, Everyday Psychology, Six-Channel (TV), ElitMed, Literatura Medica Publishing Galen Publishing, Science Publishing House, Sleeping News, Medical Center, Sleepfriendly Program.

The conference will be handed over to the Sleepfriendly Hotel Award recognition. This certification distinguishes the service providers, which pay particular attention to quality and appropriate conditions are created for restful sleep. The award was international director and chairman of the Hungarian Association of Hotels and Restaurants of the Hotel Sleepfriendly program pass.

More information

World Sleep Day Program Office Hungary
World Association of Sleep Medicine Partner
Budapest Sleep Center / Medical Center Benyovszky
György Németh G. c. Associate Professor, Director
Demeter Erika Chief Operating Officer

Budapest, Benyovszky Moritz. u. 10. 1089th
Contact: 06 30 30/9 41 24 E-mail: gngy@gngy.eu