Alvásról

Az alvás élettani funkciójának a jelentősége napjainkban az életmód szerves funkciójának tekinthető.

Magyar elismerés az alvás világkonferencián – Az éjszakai pihenés fontosságáról

Szerdán ért véget a spanyolországi valenciában az 5. Alvás Világkonferencia, amelyen 72 ország mintegy 1500 szakembere vett részt. A kongresszuson az Alvásorvosok Világszövetsége a magyarországi alváskultúra erősítése, kiterjesztése érdekében végzett munkáért az idén alapított Distinguished Activities Awards elismerést, kiválósági díjat nyújtott át G. Németh Györgynek, az egyik hazai alvásgyógyítói intézmény, a budapesti Benyovszky Orvosi Központ az igazgatójának.

A rendezvény szervezője, a New Yorki székhelyű World Association of Sleep Medicine, az Alvásorvosok Világszövetsége, a gyógyítás, a betegellátás, kutatás mellett kiemelkedő szerepet szán a megelőzésnek, vagyis annak, hogy az emberek sokkal többet törődjenek a mindennapi alvásukkal.

Az egészséges, úgynevezett minőségi alvás hiánya nemcsak a napi életvitelben okoz hátrányokat, hanem súlyos egészségkárosító következményei lehetnek. A kongresszus a témával kapcsolatos legjelentősebb nemzetközi fórum, amelyen  több mint  hétszáz előadás hangzott el a leggyakoribb alvászavarok és alvásbetegségek, úgy mint az alvási apnoé, vagyis alvás közbeni légzéskimaradás, és  az egyre gyakoribb, úgynevezett nyugtalan láb szindroma gyógyításának a lehetőségeiről.

Kiemelt figyelmet kaptak azok, akiknek a bilógiai ritmusuk megváltozott, például a több műszakban dolgozók és azok is, akiknek az éjszaki pihenésük akadályozott. A fórum megállapítás szerint a lakosság mintegy egyharmada küzd valamilyen alvászavarral, így az alvatlanság általános, közegészségügyi gondot és a korábbinál nagyobb odafigyelést kíván a gyógyítók részéről is.

A kongresszuson az Alvásorvosok Világszövetsége a magyarországi alváskultúra erősítése, kiterjesztése érdekében végzett munkáért az idén alapított Distinguished Activities Awards elismerést, kiválósági díjat nyújtott át G. Németh Györgynek, az egyik hazai alvásgyógyítói intézmény, a budapesti Benyovszky Orvosi Központ az igazgatójának.

Az alvásközpont évek óta a hazai World Sleep Day rendezvények szervezője, kutatásaik, országos alvásfelméréseik valamint kezdeményezéseik, például az elalvások közlekedési balesetek megelőzéséért, valamint az alvásbarát szállodai nemzetközi program kiterjesztéséért alapján kapta meg a rangos elismerést.

Valencia, 02.10.2013.