Alvásról

Az alvás élettani funkciójának a jelentősége napjainkban az életmód szerves funkciójának tekinthető.

Alvás Világnapja 2017

A World Association of Sleep Medicine és a  World Sleep Society nemzetközi védnökségével Magyarországon is megrendezésre került a  World Sleep Day. A 2017. március 17-ei alvás világnapja magyarországi eseményén részt vettek az alváshoz kapcsolódó legjelentősebb orvos szervezetek, valamint szakmai intézmények, társadalmi szervezetek, vállalatok és szakemberek, akiknek az együttműködése a nemzetközi alvásprojekt magyarországi erősítését szolgálja. Az idei alvás napi események középpontjában az elalvásos közlekedési balesetek megelőzésének fontossága és a késői elalvás-korai ébredés, felkelés problematikái is szerepeltek.

Az Alvás Világnapja nemzetközi esemény, amelyhez kormányok, szervezetek, intézmények csatlakoztak azzal a szándékkal, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, élettani jelentőségére. Az idén 10 éves nemzetközi eseményhez Magyarország az elsők között csatlakozott. A 2017. évi Alvás Világnapja magyarországi konferenciájára március 17-én, pénteken  került sor Budapesten, a WSD Hungary és a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ szervezésében a Hotel Andrássy Budapest-ben.

Ezen a napon 72 országban orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Az idei esemény jelentőségét erősíti, hogy a WHO az alvást önálló diszciplinává tervezi minősíteni. A magyarországi alvásgyógyítás kevés számú, de nemzetközileg is elismert szakemberei tapasztalataikkal erősítik a globális kampányban részt vevők üzenetét: az emberiség egyre rosszabbul alszik, ennek megváltoztatása nemzetközi feladat.

Információ:

World Sleep Day 2017. Hungary Office, World Association of Sleep Medicine Hungary Partner

Kontakt: G. Németh György, World Sleep Society nemzetközi koordinátor, igazgató, Budapesti Alvásközpont

E-mail: gngy@gngy.eu ; t.: 00 36 30/9 30 41 24

ALVÁSKONFERENCIA  –  A WORLD SLEEP DAY 2017. HUNGARY

A konferenciát a Magyar Alvástársaság elnöke, dr. Szakács Zoltán nyitotta meg. Dr.  Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettese előadásában az alvás-alvatlanság közlekedésbiztonsági tényezőire hívta fel a figyelmet. A legújabb országos alvásfelmérés tapasztalatait Vada Gergely, a VitalFusion magyarországi igazgatója ismertette. A késői elalvás, reggeli kényszerébresztés napi tapasztalatairól Komjátiné Bartos Nóra, Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselője szólt. Korai iskolakezdés: fölösleges gyerekkínzás, vagy racionális nevelés? címmel tudományos tapasztalatait adta közre dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgató-helyettese. Az éjszakai ébrenlét és a korai felkelés összefüggéseit, a témához kapcsolódó genetikai és kulturális hatásokat dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke ismertette. A melatoninnak az alvás élettani folyamatában meghatározó jelentőségéről szólt dr. Sándor Edit, a Pharma Nord Hungary orvos igazgatója. Az alvás és reumatológia összefüggéseit dr. Füri Judit reumatológus ismertette, az alváskultúra szerepéről Balázs Mónika, Studio Moderna/Dormeo lépviselője beszélt. Nagy érdeklődés kísérte egy mai magyar esettanulmány ismertetését a neurológia és a pszichiátria hatékony együttműködéséről dr. Vida Zsuzsa neurológus, szomnológus és dr. Szabó Gyöngyi pszichiáter, a Budapesti Alvásközpont munkatársainak az előadásában. Az első országos alvástréning tapasztalatait Bartucz Éva, a Vezetőképző Akadémia igazgatója és dr. Szalay Katalin, a Budapesti Alvásközpont vezető alvástrénere adta közre.

A budapesti alváskonferencián nyújtották át a  2017. évi Sleepfriendly Hotel díjakat. A 2013-ban alapított SLEEPFRIENDLY/ALVÁSBARÁT HOTEL minősítés azokat a szálláshelyet kínáló szolgáltatókat különbözteti meg, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alvás érdekében. Az idei elismeréseket Mamaison Hotels & Residences Izabella Budapest és a Kolping Hotel Spa & Family Resorts kapták Magyarországon. A külföldi szállodáknak szóló díjban a horvátországi Hotel Bellevue, Mali Losinj részesült. A díjakat átadták: Dr. Kiss Róbert Richard, G. Németh György a Sleepfriendly Hotels minősítés hazai vezetői, és Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

TÁMOGATÓK

slide_szakmaipartnerekSzakmai partnerek

Magyar AlvástársaságMagyar Kardiológusok TársaságMagyar Hypertónia TársaságMagyar Pszichológiai TársaságMagyar Pszichiátriai TársaságPoliklinikai  és Járóbeteg Szakellátási SzövetségMagyarország Átfogó Egészségügyi SzűrőprogramjaBudapesti Alvásközpont/Benyovszky orvosi KözpontNagycsaládosok Országos EgyesületeSemmelweis Egyetem Magatartástudományi IntézeteMagyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

slide_szakmaitamogatoSzakmai támogatók

Kiemelt támogatók: Studio Moderna/Dormeo, Pharma Nord

Ezüst támogatók: TIENS Hungary Billerbeck Hungary

Bronz támogatók: FusionVital, Elektro-OxigénBenyovszky Orvosi Központ/Budapesti Alvásközpont

slide_media-kicsiMédiapartnerek

LAM (Lages Artis Medicine) LifeTimeMedia és LitMed ANNO (Ideggyógyászati Szemle, Hypertonia&Nephrologia, Nővér, Hivatásunk); IME Innterdiszciplináris Magyar EgészségügyGalenus Kiadó (Patika Magazin, Pszichológia & Practicum, Studium & Practicum, Gyógyszertári Practicum Novum); Tudomány Kiadó (Diabetes, Hypertonia); Promenade KiadóMindennapi PszichológiaWEBBeteg.hu, DRportal.hu, fajdalomportal.hu, PharmaPlaza, KamaszPanasz, TervezettBaba.hu, EgészségFigyelőorvosikozpont.hu, orvosihirek.hu, sleepworldprogram.com