Alvásról

Az alvás élettani funkciójának a jelentősége napjainkban az életmód szerves funkciójának tekinthető.

Alvás Világnapja 2015

ANT_9280

A konferenciát moderálta: G. Németh György, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója.

Tízből hárman rosszul alszanak!

A föld lakosságának egyharmada szenved valamilyen alvászavarban vagy alvásbeteg – hívja fel a figyelmet a 2015. évi Alvás Világnapja alkalmából a World Association of Sleep Medicine (WASM), az Alvásorvosok Világszövetsége. Magyarországon a helyzet ennél is kritikusabb, hangsúlyozták a budapesti alváskonferencia résztvevői az Alvás Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.  

Az egészség alapja a jó alvás, ennek hiánya csökkenti az életminőséget és számos betegség előidézője lehet. Az évente sorra kerülő Alvás Világnapján, idén március 13-án (Magyarországon március 10-én) számos országban hívják fel a figyelmet a pihentető alvás fontosságára és hangsúlyozzák: a legtöbb alvászavar, alvásbetegség megelőzhető és kezelhető. A közel 120 féle regisztrált alvásbetegség ma már globális járványnak tekinthető, áll a WASM idei jelentésében, és a minőségi alvás kialakításában mindenkinek fontos feladata van. A minőségi alvás lényeges kritériumai a szakemberek szerint: a megfelelő idejű, pihentető alvás, amely során az alvási ciklusok folyamatosak, kihagyás nélküliek, miközben elég mélyek is ahhoz, hogy az éjszakai hormonális és fiziológiai folyamatok a testben felkészítsenek az alvás utáni, nappali tevékenységre.

Az Alvás Világnapján a szakemberek felhívják a figyelmet és kérik: legyen az alváskultúra a mindennapok része, ne csak a betegségekre figyeljünk, hanem előzzük meg az alvászavarokat és állítsuk helyre azt a megbomlott egyensúlyt, amely a civilizált életmód a nappalok meghosszabbításával az éjszakai nélkülözhetetlen alvás rovására felborult. Az alvási körülmények, például a fény- és zaj körülmények, az alvóhely kényelme és a nyugalom elengedhetetlen feltételei a jó alvásnak. Ne nyugodjunk bele, ha magunk vagy az alvótársunk nehezen kap levegőt alvás közben, esetleg horkol – ezek fontos jelzései lehetnek egy súlyos alvásbetegségnek, az alvási apnoénak.

Magyarországon kevés számú, de felkészült szakember segít az alvászavarok és alvásbetegségek felismerésében, gyógyításában.

A Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ felmérése szerint itthon az emberek rosszabbul alszanak, mint az európai átlag. A stressz és a felfokozott életritmus, valamint az elhanyagolt sokféle betegség következményeként tíz hazai felnőtt lakosból három szenved a rossz alvástól. Ez nemcsak a napi munkateljesítmény fokozatos csökkenésével jár, hanem – például a közúti gépjárművezetők körében – súlyos baleseti kockázat. Az elalvásos közlekedési balesetek megelőzése ma már a nemzetközi alváskultúra projektek kiemelkedő része, Magyarországon is készülnek erre vonatkozó törvényi szabályozásra.

Az alvásbetegségek kutatása és gyógyítása az elmúlt évtizedekben került az életmód alakításának kiemelt körébe, erre vonatkozóan a WHO tervezi az alvás önálló tudományos diszciplinává nyilvánítását – jelentette be a budapesti alvásnapon dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság jövőbeni elnöke. Ebben munkában kiemelkedő szerepet vállalnak a magyar szakemberek: a WASM, a magyarországi alváskultúráért végzett tevékenységet a közelmúltban kiválósági díjjal ismerte el, kutatási területen pedig az MTA Kísérlet Orvostudományi Kutatóintézetben, a dr. Acsády László vezette agykutató csoport bejelentése váltotta ki a tudományos világ érdeklődését. Az alvásgyógyításban Magyarországon teret kaphat a hagyományos kínai gyógyászat is. Dr. Hegyi Gabriella professzor irányításával a több évtizede elkezdett komplementer gyógyászat teljesedhet ki a Pécsi Egyetemen megnyíló Konfúciusz Intézet közreműködésével.

ANT_9266

A kép előterében jobbról balra:  dr. Kiss-Róbert Richárd,  dr. Niklai Ákos, Kormány Balázs

 

A magyarországi Alvás Világnapján sor került az alváskultúra érdekében végzett Distinghuished Activity Award elismerések átadására. 2015-ben a bangkoki Orange Mandarin Hotel és a Magyarországon is működő Accor ibis hotel lánc alvás/ágy koncepciójáért vette át az elismerést dr. Niklai Ákostól és dr. Kiss-Róbert Richardtól, a Sleepfriendly Program magyarországi vezetőitől. Az ibis 2012-ben indította el a globális Swet Bed koncepcióját. Az új fekhely program keretében elsőként ez a szállodacsoport vállalta, hogy a tervezéstől a kivitelezésig részt vesz a   fekvőhely kialakításában, és méri az alvó vendégek megelégedettségét. Az ágyak annyira népszerűek, hogy a vendégek kedvéért a szállodalánc kilépett a megszokott kereteiből, és Európában az interneten is forgalmazza az ágyait. 2014-ben az ibis rendkívüli expedíciót szervezett Brazíliába, és egy hegy tetején extrém körülmények között próbálták ki az ágy kényelmét.

ANT_9345

Az Alvásbarát Hotel díj tulajdonosa: ibis Hungary A képen balról jobbra: dr. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke, dr. Kiss-Róbert Richard, a Sleep Friendly Program magyarországi vezetője, Stefan Potoczki Economy & Mildscale felelős Regionális Üzemeltetési Igazgató, Kormány Balázs, az ibis Magyarországért felelős regionális üzemetetési igazgató és G. Németh György, Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ igazgatója

A budapesti  konferenciát üdvözölte Allan O’Bryan, a WASM elnöke, Zombori Gábor egészségügyért felelős államtitkár és Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Magyarországon – ahogy világszerte – egyre többen vannak, akik fontosnak tartják: ne csak betegség és kellemetlen tünetek esetén jusson eszünkbe az alvás: figyeljünk magunk és mások minőségi alvására, szolgálja ez az életfunkció az egészséges létet, hogy a minőségi pihentető alvással járuljunk hozzá az egészségünkhöz. A magyarországi alváskultúra érdekében orvosok, gyógyítók, szervezetek, vállalatok és számos támogató fejezte ki csatlakozási szándékát az idén megalakuló Magyar Alvásszövetséghez.  

Budapest, 2015. március 10.

World Sleep Day Hungary Program Iroda

World Association of Sleep Medicine Partner

Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ

Információ G. Németh György igazgató

E-mail: gngy@gngy.eu ; t.: 00 36 30/ 9  30 41 24